2013. január 3., csütörtök

Föoldal



A szerelem jog arra, hogy sose kelljen mondanod: bocsánat. Isten hozott a féltékenység világában. Belépéskor kapsz egy kis hasogató fejfájást, szinte leküzdhetetlen vágyat, hogy valakit meggyilkolj és egy kisebbrendűségi komplexust.



Éj sötét leple alatt álom mégse csalogat. Eltűnődve rajtad bámulom a narancssárga falat. Békésnek látszom, belül mégis égek, Miattad a világ összes zugát üresnek érzem. Hiányodnál nincs fájóbb, a bánat végtelen, Lesz még olyan, hogy foghatod két kezem? 




Éjsötét gondolatok szövik be elmém, akár az éjféli égboltot a már-már fényüket vesztett szomorú csillagok. Ébren álmodom a csönd ködében, s némán ernyed el testem remegve... talán fél, vagy fázik, de az is lehet, joggal tart valamitől. Tiltakozik szótlan, mint a Hold, mikor elé oson kacagva az ég vizén úszó felhő. Lelkem vergődik, sikolt és csak kiált némán, csöndesen magában: "Mit vétettem? Vajon miért érdemlek ily' büntetést? Miért lettem idegen hazámban, s ki döntötte el, hogy e rideg világ száműzöttje legyek?!" Ezerszer és sokezerszer átgondoltam életem, de nem emlékszem, mily' szörnyűséget követhettem el. Egyetlen bűnöm, naiv érzelem, az őszinte, igaz szeretet. Szeretnék örök gyerek maradni, játszani egy tarka réten és nagyokat nevetni. Illatos virágok között pillangókat kergetni, s ha elfáradok, édesanyám ölében pihenni. Vagy szeretnék újszülött lenni, ismét a szüleim védő oltalmában élni. Újra tanulnék járni és új szavakat dadognék, s az első szó, 'mely ajkamra ülne: "SZERETLEK MINDENSÉG" S szeretnék nem létezni, egy elátkozott órán nem megfoganni... s ha már megfogantam, szeretnék anyám méhében meghalni. Nem oly' rég..., néhány éve talán, szívem kapuja mindig nyitva állt, arcomon felhőtlen boldogság ragyogott. Hófehér ruhám szél lebbentette lágyan, s az emberek csodálkozva álltak: "mily' bájos, jóságos, szép, e kis tündér fényt hoz közénk." S "én" hiába akartam jó lenni, mert feketére festett valami kegyetlen árnyék. Jót cselekedni nem lehet, ha mögötte aljas szándékot keresnek. Álarc mögé rejtőzött arcok kajánul vigyorognak felém és eltorzult személyek suttognak, miként a "bukott angyal", -lázít. S a szilánkokra tört szív, -a vonaglóan zihált lélek egymásba fonódnak végleg, s mint vulkán tör magasba a fájdalom. Pattan egy csatorna, szememben könny bukkan elő, oly' sebesen zuhan a mélybe, akár a felhőből hulló hideg, szürke gyöngygolyó, az esőcsepp. Éjsötét gondolatok szövik be elmém, miként az éjféli égboltot a már-már fényüket vesztett szomorú csillagok. Sorsom tükrébe tekintve látom és látom, és érzem, amint az élet rám lehel, s bevégeztetett. Hisz' a végzet mindenkit elér, s utolsó percekben dönteni kényszerül..., megtér-e, hogy meggyónja bűneit, vagy a sírba a kegyetlen árnyékot viszi. Ébren álmodok a csönd ködében, s némán ernyed el testem remegve..., talán fél, vagy fázik, de az is lehet, joggal tart valamitől. Tiltakozik szótlan, mint a Hold, mikor elé oson kacagva az ég vizén úszó felhő. S pattan egy csatorna, szememben könny bukkan elő, oly' sebesen zuhan a mélybe, akár a felhőből hulló gyöngygolyó, az esőcsepp. Forgó Viktória



Lépteidet hallgatom, félve írt hangokon… kezemben még leveled azt suttogja ég veled… 2. Komor fekete szín autóban ülve is csak arra gondolok hogy frissen nyírt fűben terülve magamra maradok. Süthet a Nap, vagy eshet az eső az ürességtől úgyis kopog az éjsötét tető… 3. Leplezzem, hogy legszívesebben elmennék innen? Hogyan is mondhatnám ennél szebben ha gondolatom ide-oda lebben, és vágyak hada rebben elmerengő szememben… Kell ennél szebben? Sebbel-lobbal, harsogó dobokkal ordító torokkal…? 4. Adj egy kulcsot, és indulok. Adj egy percet és rögvest megmozdulok. Mondd, hogy induljak vagy hogy rögvest mozduljak… Egy perc és ott vagyok...Babett



Lépteidet hallgatom, félve írt hangokon… kezemben még leveled azt suttogja ég veled… Komor fekete szín autóban ülve is csak arra gondolok hogy frissen nyírt fűben terülve magamra maradok. Süthet a Nap, vagy eshet az eső az ürességtől úgyis kopog az éjsötét tető… Leplezzem, hogy legszívesebben elmennék innen? Hogyan is mondhatnám ennél szebben ha gondolatom ide-oda lebben, és vágyak hada rebben elmerengő szememben… Kell ennél szebben? Sebbel-lobbal, harsogó dobokkal ordító torokkal…? Adj egy kulcsot, és indulok. Adj egy percet és rögvest megmozdulok. Mondd, hogy induljak vagy hogy rögvest mozduljak… Egy perc és ott vagyok..